A kerület civil hangja – Kik vagyunk

Kik vagyunk


Barna Era

Barna Era vagyok, a rádió9 projektgazda Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kurátora és igazgatója. Mi független szervezetként 2011 óta azon dolgozunk, hogy jobb legyen itt a kerületben élni és ezt helyi adománygyűjtésen, támogatásosztáson, közösségi programok szervezésén keresztül szeretnénk elérni. 16 évig voltam közszolgálati rádiós, nagyon szeretem ezt a műfajt és kiemelten fontosnak tartom a helyi civil nyilvánosság erősítésének minden formáját. A Ferencvárosban évekig laktam, érzelmileg erősen kötődöm hozzá, hisz a lányom is ide született, 2007 óta pedig már a munkám is ide köt. Egyik kedvencem bicikliről (újra és újra) felfedezni a kerületet. ferencvarosi.ka@gmail.com

Sarkadi Péter

Sarkadi Péter vagyok , a rádió9 projektkordinátora / felelős szerkesztője. 20 éven át készítettem tudományos ismeretterjesztő, és környezetvédelmi műsorokat a Kossuth, Petőfi és Bartók adókon. Emellett a Duna Tv, a Jazzy rádió, és az Ózon TV több műsorának készítésében is részt vettem. 19 éve alapítottam, és azóta működtetem a https://greenfo.hu/impresszum/ zöld hírcentrumot. 24 éve élek a kerületben, és azt szeretném, hogy ne csak a Fradi miatt legyen zöld Ferencváros. info@radio9.hu

Bencsik Márta

Bencsik Márta vagyok, hajdan közszolgálati rádiós, majd médiajogász. Tíz éven át dolgoztam a közszolgálati rádióban műsorkészítőként, azután a média szabályozási oldalával kezdtem foglalkozni. Civil életemben mindig igyekeztem bekapcsolódni számomra fontos szervezetek munkájába, legyen az gimnáziumi alapítvány, mediációs egyesület vagy éppen a hátrányos helyzetben élőket támogató programok. Már huszonnegyedik éve lakunk Ferencvárosban. A Ráday utca igazi otthonunk lett, ahol pedig kezdetben még az ikerbabakocsit sem tudtuk tolni a járdára parkoló autók között. A csaknem negyedszázad alatt sok minden változott a kerületben, rengeteg jó és néhány kevéssé pozitív dolog is történt. A rádiós projekt nagyszerű lehetőség arra, hogy a fontos ügyek megvitatásával elősegítsük, hogy a kilencedik kerületben minél több kedvező változás történjen. Ezért veszek részt örömmel a radio9.hu munkájában. bencsikmarta@gmail.com

Berecz Péter

Berecz Péter vagyok, 19 éves, így az érettségi után mondhatom, hogy lassan egyetemista. Jelenleg diákújságíróként tevékenykedem és mellette az ATV Heti Napló című műsor gyakornoka vagyok, egy éve. Ebben a projektben a videós csoportban veszek részt, Meggyes Bence barátommal fogjuk készíteni a beharangozó interjúkat.
Három osztálytársammal alapítottunk az iskolában egy diáktelevíziót. Itt kezdődött minden, azóta pedig több megmérettetésen is kipróbálhattam magam. Az egyetem utáni terveimet tekintve adásrendezőként vagy televíziós újságíróként szeretnék dolgozni, de addig is igyekszem rengeteget tanulni és a nagybetűs életből tapasztalatot szerezni. Kedvelt témáim: szocio témák, izgalmas emberi sorsok, és koromból adódóan a fiatalok problémái napjainkban. bereczpeti0406@gmail.com

Borbás Gabriella

Borbás Gabriella vagyok, közgazdász, 13 éve ferencvárosi lakos. Három kisfiú boldog anyukája, akik kerületi bölcsibe, oviba, iskolába járnak. Úgy érzem, hogy örökre lecövekeltem a IX. kerületbe Horváth Áron, ősferencvárosi férjemmel. Egyetemista és Rajk Szakkollégista éveimben a közpolitika került az érdeklődésem középpontjába, így először köztisztviselőként, majd külső szakértőként az állam működésével foglalkozom. 2019. tavaszán indítottam el a Kilencben az élet blogot, ahol helyi közügyekről írunk. A blognak mára 500 fős nagyon aktív facebook csoportja alakult, és elkezdtünk személyes találkozókat is szervezni. Nagyon szeretném, ha helyi dolgokban aktív közösséggé formálódna ez a fiatal kezdeményezés. kilencben@gmail.com

Meggyes Bence

Meggyes Bence vagyok, 18 éves már nem gimnazista 😀 Életemet Cseplelen kezdtem meg születésemkor, és azóta is ott élek. Ferencvároshoz a kötődésem 2015-ig nyúlik vissza, amikor felvettek a Leövey Klára Gimnázium média tagozatára. Hobbim, munkám, szerelmem a filmkészítés, ezért már egészen fiatal korom óta csinálok videókat mindenféle műfajban. Barátommal és kollégámmal: Berecz Petivel fogjuk a Rádió9 videós anyagait elkészíteni.
meggyes.bence@gmail.com +36 70 676 7649

Nemesné Singer Edina

Nemesné Singer Edina vagyok. Egyetemista koromban költöztem Budapestre, 15 éve élek a Ferencvárosban, 10 éve a József Attila-lakótelepen. A Budapesti Corvinus Egyetemen szereztem diplomát, azóta biostatisztikusként dolgozom, s mellette 3 éve egy kisvállalkozást is működtetek. Egy kislányom, s egy kisfiam van, akik a lakótelepen járnak bölcsödébe, óvodába. A kerület egésze, de főleg a József Attila-lakótelep mindig második otthonom lesz, akkor is, ha máshová költözünk. Ahol tudok, részt veszek a kerületi civil kezdeményezésekben. Fontosnak tartom a kisközösségek és a személyes történetek erejét, s úgy gondolom, hatással tudunk lenni környezetünkre.
singer.edina@gmail.com +36304101210

Oláh Roland

Oláh Roland vagyok.
Bár alapvetően vidéki embernek tartom magam, valahogy sikerült elköteleződnőm az elmúlt 3-4 év során a kerület felé.
Ózdon nőttem fel és itt találtam néhány utcát, melyek hangulata a gyerekkoromat idézi annak minden bájával, bajával együtt. Talán ebből, talán az itt élőkhöz fűződő kapcsolatomból alakult ki a mostani viszonyom Ferencvárossal, Szokjuk, tanuljuk egymást.
Civil fejjel gondolkodva közösségeket, helyeket keresek, akikkel és ahol, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány stáb tagjaként együtt dolgozhatok a városrsz élhetővé, élhetőbbé tételén.

Poluektov Anna

Poluektov Anna vagyok, lelkes önkéntes. Végzettségemet tekintve bölcsész-közgazdász, jelenleg egy ferencvárosi magyar kirendeltséggel rendelkező multinál vagyok globális képzésmenedzsment területén osztályvezető. Óvodás kisfiammal és orosz-brit származású férjemmel tavaly költöztünk a kerületbe, de a munkahelyünk már régebb óta ideköt, ezért hamar otthonunkká vált ez a része Budapestnek. Egyetemista koromban több kulturális kezdeményezésben vettem részt önkéntesként, szervezőként, illetve tavaly egy társadalmi hasznosságú befektetéseket kutató projektben is közreműködtem a cégemnél, ezért örülök, hogy idén pedig tagja lehetek egy szimpatikus, helyi program szervezőcsapatának. anna.poluektov@outlook.com

Scsaurszki Tamás

Scsaurszki Tamás vagyok, rövidebb-hosszabb megszakításokkal 20 éve lakom a Ferencvárosban. Amikor ideköltöztem meg sem fordult a fejemben, hogy itt otthonra is találok. Beleszerettem Belső-Ferencváros hangulatába, az itt élő-dolgozó-tanuló emberekbe és abba, hogy itt szinte mindent megtalálok. Nagyon szeretném, ha ez a kerület még jobb, szebb és élhetőbb legyen, amihez elengedhetetlennek tartom, hogy mindannyian tegyünk érte. Én ezt leginkább a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kurátoraként teszem.
Egyébként 25 éve a civil szektorban dolgozom: munkámat mindig az újdonság és a járatlan út keresése és teljesítése, a közös alkotó munka szeretete és a társadalmi értékteremtés vezette. Jelenleg a Gyökerek és Szárnyak Alapítványban dolgozom. Imádok utazni, kerékpározni, olvasni és a Ráday utcában sétálni.

Tervek


Az első kísérleti adásunk július 28-án vasárnap délután 5-től 8-ig szól a Szabadsághíd pesti, ferencvárosi lábától. A kísérleti júliusi adás után pedig – most első körben  –  minden szeptemberi csütörtökön (5; 12; 19; 26) és október első két csütörtökén (3; 10) szólal majd meg a Rádió9, szintén 17.00 – 20.00 között, melyet honlapunkról érhet el. Az adások tematikus bontásban – cikkekkel, képekkel kiegészítve – visszahallgathatóak lesznek itt a honlapon. Ha megszeretnek és hallgatnak/olvasnak minket, akkor ezután folyamatosan szeretnénk a ferencvárosiakat informálni, amihez persze támogatókra lesz szükségünk.