A civil hang elhallgat – a Rádió 9 felfüggeszti a tevékenységét

A civil hang elhallgat – a Rádió 9 felfüggeszti a tevékenységét
2019 július 28-án tette közzé első adását a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány által életre hívott Rádió 9.hu – a kerület civil hangja, és most, csaknem három év után elbúcsúzik a szerkesztőség. Ez alatt az idő alatt többszáz riportot, interjút, élő beszélgetést készítettünk elsősorban ferencvárosi ügyekről. Hogy valamikor folytatjuk-e, most még nem látjuk, de nem zárunk ki semmit.
Egyelőre elköszönünk hallgatóinktól, a műfajhoz illően egy közös beszélgetésben búcsúzunk.

jobbról: Barna Era, Oláh Roland, Singer Eddie, Sarkadi Péter, és Bencsik Márta
Záró podcastunkban azt idézzük fel, hogy kinek mit jelentett „a rádiózás”, mennyire tudtunk hatást elérni, fölerősíteni a civil hangot, kinek-kinek miért volt fontos ez a közös munka. Közben persze egy kicsit szomorkodunk is, büszkélkedünk is, meg önkritikát is gyakorolunk, és főleg sokat nevetünk. Hallgassátok meg Barna Era, Bencsik Márta, Oláh Roland, Sarkadi Péter és Singer Eddie búcsúját!
Adásaink
2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.