A sztrájk Ferencvárosban is alapjog

A sztrájk Ferencvárosban is alapjog
Február 22-én két ferencvárosi iskola pedagógusai is csatlakoztak ahhoz a múlt héten indult polgári engedetlenségi akcióhoz, melyben 16 iskola, legkevesebb 350 tanára tiltakozott a kormány egyik rendeletében foglaltak miatt. Előre nem bejelentett spontán munkabeszüntetést tartanak amiatt, hogy a rendelet lényegében ellehetetleníti a március 16-ra tervezett sztrájkot.
A tanárok szerint a rendelet az alkotmányban rögzített, sztrájkhoz való jogaikat sérti, kiüresíti azt, ezért is lett “a sztrájk alapjog” a mozgalom jelmondata. Mindannyian tudatában vannak annak a ténynek, hogy tettükkel szabályt sértenek, annak következményeit vállalják.
Először Bodó Lászlót hallják, aki az egyik protestáló, a Bakáts téri zenei általános iskola igazgatója. Később pedig, egy neve elhallgatását kérő szülőt, aki többed magával vonult kedden az iskola elé, kifejezvén szolidaritásukat és támogatásukat. Szerkesztő: Olah Roland
Nyitóképünk: Huszonkilenc pedagógus tagadta meg a munkát február 24-én csütörtök reggel a Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az iskola tanárainak, tanítóinak nyilatkozatát körülbelül száz szülő is aláírta, ők így fejezik ki szolidaritásukat.
Adásaink
2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.