Gerillakötők és kultúrosztagosok akcióban

Gerillakötők és kultúrosztagosok akcióban
Gerillakötők és kultúrosztagosok – bár nagyon harciasan hangzik, a Rádió 9 podcastjában szereplő közösségek nem militáns csoportok, céljuk műalkotásokkal, kulturális tevékenységgel meghódítani a környezetüket. Az egyiküknek a fonal a fegyvere, a másik csapat hanggal, képpel, játékkal próbál közel kerülni a kultúrára fogékonyakhoz. Ferencváros két távoli pontján akcióznak, de most itt a Rádió 9-ben egyesítik erőiket.
A megújult Bakáts téren sétálva feltűnt, hogy a templom előtti új lámpaoszlopok is ruhát, díszítést kaptak. Mindegyik oszlopot más mintával kötötték körbe, több méter magasságig. Megjegyeztem magamnak, hogy milyen hangulatos, majd mentem tovább. Aztán néhány nap múlva egy este a Ráday utcán siettem hazafelé, amikor az egyik ház földszinti, nagy ablakos helyisége előtt meg kellett állnom, mert egy teljesen váratlan dologgal találtam szemben magam. A kivilágított kirakat mögött egy mesebeli világ ragadott meg – kötött kockás falak, kötött szekrény, asztal, széken ülő maci, szőnyeg, az egész melegséget sugárzott, és ismerős is volt valahonnan. Hirtelen visszacsöppentem a gyerekkorba, és szinte vártam, hogy a nagyi mikor lép be a szobába.
De aztán észrevettem egy táblát, amin díszes felirat hirdeti, hogy ezt a kézimunkaművészeti alkotást a Kézimunkások Szakszervezetének Gerillakötő csapata kötötte és horgolta. Céljuk a gyönyörködtetés és a kézimunka sokoldalú felhasználásának megteremtése mellett az volt, hogy emléket állítsanak tavaly elhunyt tagtársuknak, Simoncsics Mártának.
A kiállítás a Ráday utca 38-40 szám alatti, egy korábban üzletnek használt helyiségben látható, amelyet az önkormányzat bocsátott a kiállítók rendelkezésére. Március közepéig biztosan ott találják az arra járók a Nagyi szobáját. Párniczki Jutkától, a gerillakötők egyik szervezője elmondta, hogy kötők kézimunkázók között nagyon különböző korú és foglakozású emberek vannak, sőt még férfi is akad a csapatban, aki a művek kirakásában, felhelyezésében, installálásában nyújt segítséget. Számukra a gerillakötészet, kötés/horgolás több annál, mint színes anyagokat kihelyezni az utcán fákra padokra. Az igazi, ha a fonallal el lehet mesélni egy-egy történetet.
Párniczki Jutka azt is elmondta, hogy a gerillakötészetben nincsenek határok, ők például nemcsak az utcára, vagy kiállítóhelyre készítenek műalkotásokat, egyébként a Bakáts téri lámpaoszlopok felöltöztetése is az ő munkájuk, de már a színházat mint műfajt is kipróbálták, a Szegedi Nemzeti Színház egyik produkciójába késíztettek sok-sok nagyikockából díszletelemeket. Korábban pedig az Örkény Színház előtti oszlopokat kötötték-horgolták körbe Az ember tragédiája Paradicsom és Prágai színének jeleneteire készített lepleken.
Aki értékeli a kötés-horgolás kézimunka egy különleges válfaját, vagy éppen szeret nosztalgiázni, vagy éppen egy pillanatig egy másik világba kerülni – várja a nagyi lakószoba a Ráday utca 38-40 alatt, előreláthatólag március közepéig.
Nem csak a Ráday utcában történnek izgalmas dolgok. A kerület túlsó végén található, ám nem kevésbé csuda helyre látogatott el Singer Eddie. Az Aszódi-lakótelepre, ahol a KultúrOsztag nevű közösségi térben KultúrTanoda, drámajáték, zenei foglalkozás, kiállítás várja a gyerekeket és fiatalokat. Balogh Eszter, tanár, drámapedagógus, a Csillagfröccs egyesület, és a Csillagkórus vezetője a gyerekek számára vonzó foglalkozások teljes palettáját felsorolta kollégánknak.
Akik elmennek a KultúrTanodába, azokat például találkozhatnak olyan fiatalokkal, akik Csillagfröccs zenekarben is fellépnek. Érdemes tehát kultúrosztagosnak lenni, ráadásul akik a KultúrOsztag Kisszínpad illetve a szintén kerületi Mester Műhely vagy épp a SziluART foglalkozásaira járnak, azokból válogatva áll össze egy-egy alkalomra a CSILLAG KÓRUS, akikkel karácsonykor például Kökény Attila videoklipjében énekeltek.
Adásaink
2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.