Minden, amit tudni lehet a szavazásról

Minden, amit tudni lehet a szavazásról
Miért vesz részt egy civil szervezet az ellenzéki előválasztás szervezésében? Mik a legfontosabb tudnivalók? Biztosítható-e a szavazás titkossága? Hogyan garantálható az előválasztás tisztasága? Hajdú Gergő, az aHang kampányigazgatója válaszolt a Rádió 9-nek.
A civil szervezet eddig főleg a petícióknak, állampolgári kezdeményezések teret adó platformjáról volt széles körben ismert, most a civil aktivitás más módját választotta a társadalom mozgósítására. Amellett, hogy az előválasztás informatikai hátterét biztosítja, önkénteseket szervez a választások lebonyolítására.
Bencsik Márta szerkesztőnek a kampányigazgató elmondta, bíznak az általuk létrehozott rendszerben, ami a 2019-es főpolgármesteri előválasztáson is alkalmazott online szavazás továbbfejlesztése, így reméli, hogy a legalább 400 ezer szavazó közül néhány tízezren online is voksolnak majd. A sátrakban a pártok delegáltjai mellett civil szavazóbiztosok is lesznek, a technikai eszközöket a pártok és a civilek adják össze. A kampányigazgató biztonságosnak és tisztességesnek gondolja az előválasztáson való részvételt, erre éppen a civilek jelenléte a garancia. Azt is elmondta, hogy a civileknek a szavazás után is lesz feladata a szavazatszámlálásban, ezt főleg a Számoljunk együtt! mozgalom önkéntesei végzik majd.
Fontos tudnivalók:
Online szavazni az elovalasztas.hu oldalon lehet.
Ferencvárosban szavazósátor a Kálvin téren (1. oevk.), és a Nagyvárad téren (6.oevk.) lesz. Az 1. oevk. jelöltjeire Budán a Batthyány téren és a Széll Kálmán téren is lehet szavazni, a 6. oevk. jelöltjeire pedig az Ecseri úti metróállomás mellett és a Rákóczi téren is leadhatják a voksokat.
Személyi igazolvány (vagy útlevél, jogosítvány), lakcímkártya mind a személyes, mind az online szavazáshoz szükséges.
Ha nem tudja, kire szavazzon, hallgassa meg korábbi podcastunkat: KORTESBESZÉDEK AZ ELŐVÁLASZTÁSHOZ
Adásaink
2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.