Bencsik Márta - A kerület civil hangja

Gerillakötők és kultúrosztagosok akcióban

Gerillakötők és kultúrosztagosok – bár nagyon harciasan hangzik, a Rádió 9 podcastjában szereplő közösségek nem militáns csoportok, céljuk műalkotásokkal, kulturális tevékenységgel meghódítani a  környezetüket. Az egyiküknek a fonal a fegyvere, a másik csapat hanggal, képpel, játékkal próbál közel kerülni a kultúrára fogékonyakhoz. Ferencváros két távoli pontján akcióznak, de most itt a Rádió 9-ben egyesítik erőiket.

Támogatásra szorul a Konkáv

Szomorú aktualitásokról, kedvezőtlen változásokról posztolt január közepén a Konkáv közösségi tér. Kimerültek az anyagi források, a civil alapítvány által működtetett, a gyerekek és fiatalok számára biztonságos szabadidős bázis februártól csökkentett nyitvatartásban, önkéntesek közreműködésével lesz képes várni a gyerekeket.

Átkelők

Két program, két kezdeményezés, az egyiknek már múltja van, a másik történet most alakul, szerencsére nagy léptekkel. A közös bennük, hogy mindkettő kívül az állami intézményrendszeren, a mentális zavarokkal, mentális egészségi rendellenességekkel élők számára nyújt terápiát, és segíti őket, meg a környezetüket a számukra élhető világ megteremtésben.

Változtasson rajtunk egy kicsit a színház…

A budapesti kerületek között csak Ferencvárosnak van saját színháza, a Pinceszínház az egyetlen olyan teátrum, amit kerületi önkormányzat tart fenn. Ennek a helyzetnek a kivételességét az is bizonyítja, hogy a direkt kormányzati fennhatóság alá nem tartozó  Pinceszínház igazgatói pályázatára 15 művész, színházi szakember jelentkezett.

Elstartolt az új civil és kulturális pályázati rendszer

Június elsején Döme Zsuzsanna alpolgármester bemutatta az önkormányzat civil és kulturális pályázati rendszerét. Az új alapokra épített rendszeren azóta elvégezték a finomhangolást, és július 2-ig állnak nyitva a pályázati lehetőségek, amelyekkel a kerületben ténylegesen tevékenykedő civil szervezetek, informális csoportok és alkotók élhetnek.

Lassan több színház van a Ráday utcában, mint a pesti Broadwayen

Az Itt és Most Színház és Közösségi tér művészeti vezetője, Borbás Gergő nyilatkozott így a ferencvárosi kultúrnegyedről, ami persze igen örömteli, és akkor lesz igazán izgalmas, ha végre kinyithatnak a színházak.

Mi következik a Kettőspont után? – Új helyek a Ráday utcában 2

Torokszorító ünnepelni a színházi világnapot 2021. március 27-én, amikor már csaknem egy teljes éve, hogy Thália kényszerszabadságra kényszerült, és a színház evidens lényege, a közvetlen és egyidejű kapcsolat a játszó és a néző között hiányzik.

A Konnektortól a MáSzínházig – közösségi művészet, új kulturális terek Ferencvárosban 2012 03 02

Itt a tavasz, a természet megújul, és mi is nagyon várjuk már a nem csak meteorológiai értelemben vett újrakezdést, hanem a személyes találkozásokat, a kulturális impulzusokat, a közösségi élmények befogadását. Ha a járványhelyzet végre engedi, több új helyszínen is rálelhetünk ezekre az élményekre, hiszen a ferencvárosi kulturális szcéna több új színtérrel gazdagodott. Podcastunkban két ilyen helyet mutattunk be, amelyekben azon kívül, hogy jelenleg még felújítási, szerelési munkák folynak, az a közös, hogy mindkettő egyfajta közösségépítő funkciót is betölt.

Mester Galéria, szabad sajtó  2020 11 06

Ferencváros gazdag kulturális intézményekben, van olyan, amelyik csak néhány éve kezdte meg a tevékenységét, van több évtizede működő, és olyan is, amelyiknek megváltozott a profilja az évek során. Most a Mester utcai Galéria és Közösségi tér munkatársai mesélnek munkájukról.

Ferencváros Budapest kulturális negyede?!

Karantén koncertek, művészeti  inkubátorház, alkotások a közterekre, óriásplakát pályázat. Csupa új kezdeményezés az önkormányzat kulturális szcénáján. A régiek is megmaradnak? Milyen kulturális koncepció érvényesül Ferencvárosban? A Rádió 9 szeptember 24-i műsorának első órájában Döme Zsuzsanna alpolgármester volt a vendége Bencsik Márta és Oláh Roland szerkesztőknek.

Adásaink

2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.

Partnereink: