Oláh Roland - A kerület civil hangja

A sztrájk Ferencvárosban is alapjog

Február 22-én két ferencvárosi iskola pedagógusai is csatlakoztak ahhoz a múlt héten indult polgári engedetlenségi akcióhoz, melyben 16 iskola, legkevesebb 350 tanára tiltakozott a kormány egyik rendeletében foglaltak miatt. Előre nem bejelentett spontán munkabeszüntetést tartanak amiatt, hogy a rendelet lényegében ellehetetleníti a március 16-ra tervezett sztrájkot.

Átkelők

Két program, két kezdeményezés, az egyiknek már múltja van, a másik történet most alakul, szerencsére nagy léptekkel. A közös bennük, hogy mindkettő kívül az állami intézményrendszeren, a mentális zavarokkal, mentális egészségi rendellenességekkel élők számára nyújt terápiát, és segíti őket, meg a környezetüket a számukra élhető világ megteremtésben.

Hogyan oldhatnánk meg a ferencvárosi parkolási káoszt?

A Budapesten regisztrált személyautók száma csak az elmúlt 5 évben 100 000-el nőtt, így már 690 000 db-nál tartunk. Ehhez jön még az agglomerációból ingázó napi 300 000 autó. E bődületes mennyiségre alig 5,5 ezer P+R parkoló jut. A kerület belső és középső részén csökkentik a parkolóhelyeket a vendéglátósok teraszai is, amik télen üresen foglalják a helyet. A parkolási anomáliákról és a lehetséges megoldásokról Oláh Roland szerkesztő beszélgetett Reiner Roland alpolgármesterrel.

Ferencváros Budapest kulturális negyede?!

Karantén koncertek, művészeti  inkubátorház, alkotások a közterekre, óriásplakát pályázat. Csupa új kezdeményezés az önkormányzat kulturális szcénáján. A régiek is megmaradnak? Milyen kulturális koncepció érvényesül Ferencvárosban? A Rádió 9 szeptember 24-i műsorának első órájában Döme Zsuzsanna alpolgármester volt a vendége Bencsik Márta és Oláh Roland szerkesztőknek.

Adásaink

2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.

Partnereink: