Támogatásra szorul a Konkáv

Támogatásra szorul a Konkáv
Szomorú aktualitásokról, kedvezőtlen változásokról posztolt január közepén a Konkáv közösségi tér. Kimerültek az anyagi források, a civil alapítvány által működtetett, a gyerekek és fiatalok számára biztonságos szabadidős bázis februártól csökkentett nyitvatartásban, önkéntesek közreműködésével lesz képes várni a gyerekeket.
Az FB posztban beszámolnak róla, hogy állami forrást már két éve nem kapnak, az önkormányzati támogatások is csökkentek a kormányzati megszorítások miatt. A sok tucatnyi cégnek elküldött adománykérő leveleikre pedig még csak nem is válaszoltak, írják.

konkáv Móka Piroska és a gyerekek
Elfogyott a pénzük, de megpróbálják valahogy a felszínen tartani a KONKÁV-ot, „mert nem hagyhatjuk veszni ezt a rengeteg energiát amit mi közösen, itt dolgozók és ide járok beleraktunk. Ez a mi helyünk, ez nagyon fontos mindannyiunknak, ennek működnie kell!”, deklarálták elszánstágukat.
A Rádió 9 podcastjában azt mutattuk be, hogy mitől esnének el az idejáró gyerekek és szülők, ha be kellene zárni a közösségi teret. A közös játéktól, a nagy beszélgetésektól, szervezett programoktól és együttlétektől, a tanulási segítségtől, és helyette nem maradna semmi a szabadidő biztonságos, közösségben való eltöltésére.
Móka Piroskával, a közösségi tér vezetőjével Bencsik Márta beszélgetett.
Adásaink
2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.