Világmegváltó3. – Méltóságot kell adni, nem csak egy szendvicset

Világmegváltó3. – Méltóságot kell adni, nem csak egy szendvicset
Világmegváltó a Rádió 9-en – az Ökotárs Alapítvány civilekről készített podcastsorozatának epizódja a roma önszerveződő kezdeményezéseket és érdekvédelmet támogató Polgár Alapítványt, a hajléktalanokat segítő Budapest Bike Maffia Egyesületet és a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt mutatja be. A Rádió 9 vendégpodcastja ismét a „világmegváltó” civilekről szól. Az Ökotárs Alapítvány podcast sorozatának mai epizódjában szereplő szervezetek több szálon is kötődnek Ferencvároshoz. A Polgár Alapítvány igazgatója, Zubek Adrienn hosszú évekig kerületünk ikonikus színházi alkotóműhelye, a Stúdió K ügyvezető igazgatója volt.
A Budapest Bike Maffia bázisa a Konnektor inkubátorház, azt pedig mondanom sem kell, hogy az ország legrégebbi közösségi alapítványa, a Rádió9 alapítója, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány is a kerületért tevékenykedik.
A Világmegváltó podcastsorozat mai epizódjának fókuszában mindazonáltal nem a ferencvárosi kötődés áll, hanem a világjobbító szervezetek küldetése. Megtudhatjuk, hogy miként lett az északkelet-magyarországi mélyszegénységben élők segítésével foglalkozó Polgár Alapítvány a roma önszerveződő kezdeményezések, a roma érdekvédelem első számú támogatója, hogy mikor lett elege a hajléktalanokat segítő Budapest Bike Maffia kitalálójának a sok dumából és tettekre váltott, és az is kiderül, hogyan alakult meg Magyarország első közösségi alapítványa. A civilekkel Sándor Kata beszélgetett, a szerkesztő Farkas Bálint volt.
A Rádió9 adását Bencsik Márta szerkesztette. Az adás elkészítésében közreműködött Singer Eddie és Sarkadi Péter.
Adásaink
2020 november 1-től heti podcastokkal jelentkezünk
adásainkat elérheti HANGARCHÍVUM menüpontunkban, Spotify oldalunkon, és itt honlapunkon a cikkekből is.